A weboldalunkon, a termék oldalakon és a szakembereink folyamatos segítségével is arra törekszünk, hogy az elektromos fűtés iránt érdeklődők minél könnyebben hozzájussanak a szükséges információkhoz. Valójában ebben nincs könnyű dolgunk, mert nem csak a köztudatban kering rengeteg téves információ, hanem gyakran a szakma is rosszul használ fontos kifejezéseket vagy hibásan adja át a tudást. Éppen ezért most szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba, ezért ebben a cikkünkbe összegyűjtöttünk minden olyan általános kérdést, melynek helyes megválaszolása szükséges ahhoz, hogy eldönthesse, Önnek valóban elektromos fűtésre van-e szüksége és melyik eszközt érdemes választania. Valamint egészen pontosan bemutatjuk a nálunk kapható három elektromos fűtőtest kategóriát.

Kezdjük a legelején. Mi is az elektromos fűtés?

Az elektromos áramot egy megfelelő egység (fűtő betét, ellenállás huzal) segítségével hővé alakítjuk. Az energiát az elektromos áram biztosítja. A fűtőtesteken belül, a hőleadás szempontjából mi három kategóriát különböztetünk meg. Tapasztalatom szerint, ezt a három kategóriát keverik ügyfeleink. Mind a három fűtőtest különböző, ezért más-más igényeknek képesek eleget tenni.

A három kategória:

  • Konvektor
  • Fűtőpanel
  • Radiátor

 

Ezekkel később egészen részletesen megismerkedünk, azonban előbb fontos egyéb kérdéseket tisztázni.

Mi az elektromos fűtés legnagyobb előnye?

Alapvetően három fő tulajdonságot sorolnánk fel: az elektromos fűtés biztonságos, gyors és tiszta megoldás. A kiépítése és a használata is hihetetlenül egyszerű, nem kell bontani vagy építeni, nincs kosz, és a bürokrácia végtelen labirintusával sem kell szembe néznünk. Üzemeltetés közben sem kell kosszal számolnunk, nagyon kényelmes és roppant biztonságos, hiszen nem kell szén-monoxid-mérgezéstől vagy gázrobbanástól tartani.

Milyen esetekben jó választás Ön számára az elektromos fűtés?

  • Olyan speciális esetekben, ahol nem lehet megoldani a kémény kiépítését. Az elektromos fűtéshez csak egy konnektorra van szüksége!
  • Babaszobában, ahol állandó hőmérsékletre és egy biztonságos, csendes, precíz eszközre van szükség. Az elektromos fűtőtestek nagy pontosággal képesek a hőmérsékletet szabályozni, így a pici mindig komfortosan érezheti magát.
  • Egy 30-50 m2 területű lakást szeretne fűteni, mely esetben a gáz bevezetése vagy cserépkályha kiépítése nem lenne gazdaságos.
  • Kiegészítő elemként lehet vele számolni egy hidegebb helyiségben.
  • Ha a fürdőszobát szeretné gyorsan felmelegíteni.
  • Ha nem folyamatosan lakja vagy használja az épületet – például nyaraló, garázs, sufni esetén. Ilyen helyeken az elektromos fűtést nem kell téliesíteni, ráadásul, ha fagymentesítési funkcióval ellátott elektromos fűtést választ, ez gondoskodik arról, hogy a helyiség hőmérséklete folyamatosan 7 °C körüli legyen.

Mekkora teljesítményű eszközre van szüksége?

Talán ezen a ponton követik el a legtöbben azt a súlyos hibát, hogy takarékossági céllal kisebb eszközt vásárolnak, mint amire szükségük van. Ez pedig ahhoz vezet, hogy sem az ingatlan hőmérséklete nem lesz megfelelő, sem a várt spórolás nem következik be. Ilyenkor pedig a technológiát kezdik el hibáztatni, pedig lehet, hogy csak valamivel nagyobb teljesítményű eszközt kellett volna választani. Lássuk, hogyan számolhatja ki mekkora teljesítményű készülékre van szüksége:

Ez a helyiség méretétől és a hőszigeteléstől is függ. Alapszabályként egy jól szigetelt helyiség esetében számolhat 30-40 Wattal légköbméterenként.

Vagy lehet alapterület x 100 W

Egy példa a könnyebb érthetőség miatt:

pl (4m x 5m x 2,5m) x 35 W =  1750 W Választott teljesítmény: 2000 W.

Érdemes a végeredményt felkerekíteni, attól nem kell tartani, hogy ezzel túlméretezi a fűtést, hiszen az elektromos fűtések önszabályozók (beépített termosztát segítségével szabályoznak ), lekapcsolnak a kívánt hőmérséklet elérésekor. Ez azt jelenti, hogy egy kisebb eszközzel ellentétben nem kell egésznap működnie a készüléknek, így rövidebb ideig fogyaszt elektromos áramot. Ez a fogyasztás természetesen magasabb, de jól szigetelt épület esetén ez a megtermelt hőmérséklet sokáig bent marad, így a költségek biztosan nem lesznek magasabbak, mint egy kisebb eszköznél viszont a komfortérzete jobb lesz.

Fogja bírni a hálózata az elektromos fűtést? Honnan tudhatja, hány Amper áramerősség kell a készülékek üzemeltetéséhez?

Ossza el a kiszemelt fűtőtest teljesítményét (Watt) 230 Volttal (ez a hálózati feszültség Magyarországon), így megkapja, mennyi Amper szükséges, hogy a készüléket üzemeltethesse.

Ha esetleg nem tudja, Önnek mennyi Amper áll a rendelkezésére, vagyis összesen mennyire terhelhető az otthona villanyhálózata: nézze meg a villanyóra alatti főbiztosítékon, ezen fel van tüntetve (egy B vagy C betű utáni számot kell keresni, ez lehet 16, 22, 25 vagy 32).

Például: ha Önnek 22 Amper áramerősség áll rendelkezésére, akkor összesen 22 Amper x 230 Volt = 5060 Wattal terhelheti az otthona elektromos hálózatát. Ha ennél többet szeretne igénybe venni, például fűtés közben még mosni és porszívózni is szeretne, és ezek együttes értéke meghaladja az 5060 Wattot, akkor a biztosíték leold.

Ezzel kell számolnia tervezés közben, de mindig érdemes egy szakértő véleményét kikérni a konkrét helyiségekre nézve. Ez nem csak azért fontos, mert a fűtés elméretezése kellemetlenségeket okoz, hanem azért is, mert a legideálisabb eszköz kiválasztása esetén is hasznos a szakértelem. A különböző készülékek más módon adják le a hőt, így más helyzetekben nyújtanak igazán jó megoldást.

Elegendő lesz egy ilyen kicsi berendezés az otthonom kifűtésére?

A méret ne tévessze meg. Sokkal inkább tekintsen erre előnyként, mint hátrányként, hiszen így otthonában több hely marad a bútoroknak, dekorációs tárgyaknak. Igaz, hogy az elektromos fűtőtestek helyigénye kicsi, ezért Önnek több szabad tere marad, de a teljesítmény nem a berendezés méretén múlik! A meleg a fűtőbetét teljesítménye szerint alakul. Azt is tudnia kell, hogy az elektromos fűtőtestek közel 100%-os hatásfokúak, vagyis szinte az összes elektromos energiát hővé alakítják át. A gázfűtéses rendszerben a kéményen át távozó füstgázzal az energia egy része kárba veszik.

Akkor ez most csak egy kiegészítő megoldás?

Szó sincs róla, hiszen számos esetben elsődleges fűtési megoldásként is kiválóan működik. Szerencsére ezt egyre többen látják be, hiszen az elektromos fűtések a jövő megoldásai, melyek kombinálhatóak napelemekkel, így akár ingyen vagy szinte ingyen is fűtheti otthonát. Nem sok más fűtési megoldás létezik, amiről ez elmondható.

Kiváló tulajdonságai közé sorolható, hogy hangtalan tehát például kisgyermekek szobájába tökéletes megoldás. Semmi nem kattog a használata közben, és teljesen stabilan tartja a beállított hőmérsékletet.

Kandalló vagy cserépkályha mellé is nagyszerű megoldás, hiszen így az éjszaka folyamán lecsökkenő hőmérsékletet újra visszaállíthatja az ideálisra. Ha élt már ilyen fűtésű épületben, akkor azt is nagyon jól tudja, hogy mennyire kellemetlen, amikor reggel a jó meleg takaró alól a 17 fokba kell kikelni. Így senkinek nem indul jól a reggele. De az átmeneti időszakban is jó megoldás, amikor esténként már igényelnénk a fűtést, de mégse gyújtanánk be teljesen a cserépkályhába, vagy a központi fűtés még nem indult el.

Másik előnye, hogy kialakításának köszönhetően (mivel ezekben a fűtőtestekben nincs vörösen izzó fűtőszál), nem tud rátelepedni a por, ami a hagyományos fűtések esetében megéghet, és jellegzetes szagot áraszt. Elektromos fűtés esetén nincs ilyen jelenség. Nincs por, nincs szag, nincs kellemetlenség.

Mennyire melegszik fel a fűtőtest?

Kb. 60 fokra, vagyis nem éget, nem kell tartani attól, hogy balesetet okoz. Még egy tulajdonsága, ami ideálissá teszi egy családi otthon számára.

Milyen kiegészítőkre van szükség egy elektromos fűtéshez?

Elektromos fűtés esetében nincs szükség semmilyen kiegészítőre, nem kell csöveket beszerelni vagy külső termosztáttal bajlódni. Csak bedugja a készüléket a konnektorba (vannak termékek, melyekhez nem tartozik a dugvilla, így előbb ezt fel kell szerelni) beállítja, milyen meleget szeretne a helyiségbe, és kényelmesen hátradőlhet. Ugye mennyire egyszerű?

Hova és milyen magasra kell szerelni a berendezést?

Érdemes egy hideg falra, például az ablak alá szerelni. Azért, hogy ne legyen hideg légréteg, a padlótól olyan 12 cm magasságban az ideális. De ha nem szeretné a falra felszerelni, vagy mobil berendezést szeretne, ez is megoldható, a görgős lábak segítségével.

Azt is jó, ha tudja, hogy nemcsak a telepítés egyszerű, hanem a leszerelés is, vagyis ha elköltözik, a jól megszokott fűtési rendszert nem kell hátrahagynia. Így ebben az esetben sok kellemetlenségtől kíméli meg magát, és még pénzt is spórol.

Tehetek radiátort a fürdőszobába is?

Ennek semmi akadálya, ha betartja a gyár által ajánlott távolságot a fröccsenő víztől, a pára nem tesz kárt a készülékben.  Azonban a törölközőket nem szabad az elektromos radiátorokra helyezni. De erre is van kiváló megoldás, hiszen törülközőszárító radiátorok is kaphatóak.

A fürdőszobába célszerű 50%-kal nagyobb teljesítményű fűtőtestet választani, hogy gyorsabban és magasabb hőfokra melegítse be a helyiséget.

Vannak további kiadások, rejtett költségek az elektromos fűtések esetén?

Nincsenek! Az elektromos fűtésnél nincs szükséges éves karbantartásra, nem kell átnézetni szakemberrel, elegendő évente kétszer porszívóval kitakarítani. Ráadásul az elektromos fűtőtestek élettartalma sokkal hosszabb, vagyis nem éri kellemetlen meglepetésként, mint más megoldásoknál, amikor a rendszer felújítása csillagászati összegekbe kerül.

Elértünk a cikk elején beharangozott részhez, mélyebben megismerkedhetünk az elektromos fűtőtestek nálunk kapható három kategóriájával.

Mi a különbség a konvektor, a fűtőpanel és a radiátor között?

A konvektor esetében a fűtőelemen áthaladó hideg levegő felmelegszik és természetes konvekció következtében cirkulál a helyiségben. A fűtőpanel a nagyméretű alumínium fűtőtestnek és a perforált takarólemeznek köszönhetően sugárzó panelként is működik. A radiátorok esetében kellemes, egyenletes hőleadással érhető el a maximális komfortérzet. A hőmérséklet változására gyorsan és hatékonyan reagálnak nem hűlnek le, ha lekapcsoljuk, így biztosítva a jó hőérzet fenntartását.

Elektromos konvektor

Elektromos konvektor

Fő egységei:

–              Fém ház

–              Termosztát (0,5 C a kapcsolási pontosság)

–              Elektromos fűtő betét alumínium hő leadó bordákkal

A bordák esetében fontos, hogy nagy felületűek (gyors, hatékony felmelegítésért; jó hőátadás miatt), és tagoltak legyenek (hő tágulás miatt, ha tagolt nem pattog a melegedés hatására).

Működési elve:

Az alsó beömlő nyíláson beáramlik a hideg levegő, a bordákon áthaladva felmelegszik majd a meleg levegő a kivezető nyíláson távozik. Ez pedig elindít egy levegő áramlást azaz konvekciót. A hő közvetítő közege a levegő. Ennek a légmozgásnak köszönhetően a helyiség levegője hamar felmelegszik.

Az Atlantic konvektor fő jellemzői:

–              Gyors felfűtés

–              Gyors szerelés

–              Könnyű használat

Több féle termosztáttal rendelhető. A termék elérhető mechanikus és elektronikus, valamint programozható termosztátokkal, így teljes mértékben a saját igényeihez szabhatja a fűtését. Mobil készülékként is használhatjuk egy tartóláb felszerelésével.

Hová ajánljuk?

Minden típusú helységbe ajánljuk, ahol a levegő szabadon áramolhat.

Elektromos fűtőpanel

Elektromos fűtőpanel

Fő elemei:

– Fém ház

– Megnövelt felületű préselt alumínium fűtőpanel

– Precíz digitális termosztát (0,1 C a kapcsolási pontosság)

– Ennél a készüléknél a hő leadás nem csak konvekció útján jön létre, hanem a megnövelt fekete-hő leadó felületnek köszönhetően sugárzás útján is (fekete sugárzó).

– A hő leadás nagyobb arányban a konvekció útján kerül a helyiségbe. Az infra sugárzásnak köszönhetően, jobb a komfort érzet, erősebb a hőérzet a panel közelében. A sugárzásnak köszönhetően nagy belmagasságú helységekben (3m -) kifejezetten ezt a terméket ajánljuk.

Működési elve:

Két hőleadási mód, konvekció és sugárzás az alumínium fűtőegységen keresztül, ami az elülső oldalon található. A sugárzás, csak úgy, mint a nap, felmelegíti az embert és a tárgyakat, falakat amik utána visszasugározzák a meleget, fenntartva a meleg érzetet, így a komfortérzet nő.

Elektromos radiátor

Elektromos radiátor

Működési elve:

Ezt nevezik a legkényelmesebb fűtési módnak, hiszen a megtermelt hőt eltárolja valamilyen közegben (folyadék, nagy tömegű fém). Ez a tárolt hő a lekapcsolás után egyenletesen távozik biztosítva a kellemes hőérzetet. Fő hő-átadási módja; a lágy infravörös sugárzás, és kisebb részben a konvekció, ezáltal egy egységes, lágy fűtést kapunk. A radiátorok jellemzője a kisebb felületi hőmérséklet, és a nagy hő tehetetlenség. A lassabb felfűtést elkerülendő, a radiátorokat kiegészítik az első oldalon közvetlenül a ház alá beépített gyors hő leadásra képes elemekkel (fűtőkábel, fűtő film), így kombinálva a konvektorok előnyét is. Ennek köszönhetően minden élethelyzetben kényelmes és praktikus megoldás!

Hová ajánljuk?

Gyakorlatilag minden helyiségben kiválóan használható.

Ön is láthatja, hogy a három különböző eszköz három különböző módon ad le hőt, így más a hőérzet és az ideális felhasználási terület. Éppen ezért próbáljuk hangsúlyozni, hogy elektromos fűtés teljes vagy részleges választása esetén érdemes szakemberhez fordulni. Önnek ez a tanácsadás nem kerül semmibe, azonban rengeteg kellemetlenséget megelőz. Lehet, hogy Ön még nem tudja, de az egyik fűtőtest rengeteg kellemetlenséget okozhat Önnek, a másik megadhatja azt a kényelmet, amire mindig is vágyott.

A mi szakembereink mindig szívesen válaszolnak a kérdéseire és segítenek eldönteni, hogy mely megoldás lesz a legideálisabb.